Beagle - békés, gyerekbarát kutya, némi szökési hajlammal

A beagle egy logó fülű, középtermetű, zömök és erőteljes testfelépítésű kutyus rövid lábakkal, súlya 10-18 kg között jellemző. Természetetét tekintve élénk, kedves és szeretetteljes, kifejezetten békés kutya, amely a gyerekekkel is igen türelmes.  Falkakutya, így kifejezetten igényli a társaságot, ha nem foglalkozunk vele, magára hagyjuk az szeparációs szorongáshoz vezethet nála. Angol kopóféle, ebből kifolyólag mozgásigénye nagy, ha nem mozog eleget és/vagy túletetjük, akkor könnyen elhízik. Előbbi okán szintén hajlamos a szökésre, illetve az ugatásra. Utóbbi tulajdonsága persze csak mérsékelten jelentkezik, ha megfelelően szocializáljuk kiskorában. Várható élettartama 12-15 év között van. Kiváló alkalmazkodóképessége és könnyű tartása az egyik legkedveltebb kutyává tette őt szerte a világon.

A beagle főbb jellemzői

Története

A beagle mai formájában Angliában alakult ki, de története szorosan öszefonódik a nyugati civilizáció történelmével. A beagle ma már letűnt őseit az ókori Görögország idejébe is vissza tudjuk vezetni. Az athéni Xenophón, Szókratész kortása, katona és történetíró már említést tesz az időszámításunk előtt 4-5. században született írásaiban egy ilyen kopófajtáról, amelyet szerinte főként nyúlvadászatra használtak. Ez a kutya méretet és egyéb jellemzőit tekintve is sokban hasonlított a mai beagle-re. Ez a kutya később a rómaiak által is kedvelt és alkalmazott fajta volt, és ha ugrunk egy nagyot az időben, akkor az 1066. október 14-i hastingsi csatát követő normann hódítás időszakára tehető, hogy a néhai görög kopó vérvonala a hódítókkal együtt megjelent, pontosabban elterjedt Anglia szigetén is. Ekkor ezt a kutyafajtát talbot néven ismerték.

A talbot, egy kis-közepes testméretű kopófajta volt, amely kizárólag jellegzetes fehér színben fordult elő, valamint jó szaglásáról, mély hangú ugatásáról és rövid erős lábairól volt ismert. Közvetlen őse egy a vadászok védőszentje, Szent Hubertus által Németalföldön kitenyésztett kutyafajta volt.

Az alábbi két képen egyaránt egy-egy talbot kopó látható:

  • 1445-ben John Talbot (1387-1453), Shrewsbury 1. grófja mögött ábrázolt talbot kutya. A képen a gróf egy könyvet ajándékoz Anjou Margitnak, Anglia királynőjének. A névegyezés amúgy nem elírás, a Talbot család címerében is megjelent egy a kutya, valamint egy 1449 körüli idézet szerint maga Anglia királya is a következőképpen utalt John Talbot-ra "Talbott, oure good dogge", azaz "Talbott, a mi jó kutyánk" . A 100 éves angol-francia háborúban aktív grófot angol Akhilleusznak is nevezték, a francia anyák pedig vele riogatták engedetlen gyermekeiket.
  • 15. századi Talbot kopó ábrázolása a derbyshire-i Haddon Hall dísztermének mennyezetén. Sir Henry Vernon (1445-1515) és Ann Talbot, John Talbot, Shrewsbury 2. grófjának lánya házassága után készült.

John Talbot gróf és a talbot kutya

A korabeli angol uralkodók, valamint a nemesség egyaránt mély szenvedélyt táplált a vadászat sportja iránt. Ez vezette őket abban is, hogy megkíséreljék új és egyre hatékonyabb vadászkutyák kitenyésztését. Így került keresztezésre a talbot kutya és az agár keresztezéséből egy az előbbinél mobilisabb, gyorsabb kutyafajta, egyesítve ezen fajták hasznos tulajdonságait. Ezekből a sikeres keresztezésekből született a mára már kihalt déli kopó, avagy déli beagle, ami a ma ismert beagle közvetlen ősének számít. A 18. század idejére a korabeli nemesség leginkább az alábbi két kutyafajtát részesítette előnyben rókavadászat, valamint mezei-, és vadnyúlvadászat céljára: 

  • A már előbb említett déli kopó (déli beagle): Ez a kutyafajta ekkora már évszázadok óta hűséges társa volt a vadászoknak. A mai beaglevel összehasonlítva a déli kopó magasabbnak és testesebbnek számított.
  • Az északi kopó (északi beagle): Ez a kutyafajta, amely a 19. század során kihalt, kisebb és gyorsabb volt ugyan déli társánál, nem rendelkezett azonban annak kifinomult szaglásával.

Ekkoriban a beagle nem is egy konkrét kutyafajta volt, hanem különböző kopófajták általános gyűjtőneve.

Habár a 19. század fordulója során már Anglia-szerte nagy volt az igény egy egységes, ideális vadászkopó, azaz beagle vadászkutya létrehozására, az első hivatalos meghatározás és szabványosítás csak viszonylag későn, az 1890-es évben érkezett. Ugyanezen évben Angliában megalakult a Beagle Club (eredeti nevén: The Beagle Club), illetve egy évvel később az Association of Masters of Harriers and Beagles néven futó egyesület. Mindkét szervezet leginkább az egységes beagle standard esztétikai és funkcionális javítására törekedett. Ez a kutyafajta ekkora már hatalmas sikernek örvendett országszerte.

Beagle

Rövid szőrzete színét a fehér alapszín jellemzi, amit többnyire vöröses-barnás, illetve fekete foltok tarkítanak. Ezt a megjelenést hívják a három különböző szín okán tricolornak. Érdekesség, hogy a farka vége többnyire fehér, ugyanis kitenyésztése során ezt a megjelenést preferálták a vadászok, e révén könnyen kiszúrhatták a bozotosban nyomot követő beagle kopójukat. Szőrzete amúgy nem igényel különösebb gondoskodást és könnyen átkefélhető.

Az amerikai álom és a világszintre emelkedett siker

A beagle először az 1876-os évben jutott el az Egyesült Államokba, Richard Rowett tábornok társaságában, aki elsőként kezdte el tenyészteni ezt a kutyafajtát az Újvilágban. Mindössze nyolc évvel első megjelenését követően, 1884-ben, az American Kennel Club (AKC) hivatalosan is elismerte a beagle-et mint önálló kutyafajtát.

Ezt követően az egyre népesedő észak-amerikai kontinens vadászatot kedvelő vidéki lakosai remek társra találtak a beagle személyében. Kifinomult szaglótehetségének köszönhetően ez a kutyafajta hatalmas sikert ért el róka, vadnyúl, mezeinyúl és oposszum vadászatok során. A beagle amúgy falkakutya, egy-egy vadászaton jellemzően számos beagle vett részt.

A beagle falkakutya, így csak társaságban érzi jól magát

Ahogy idővel a lakosság nagyrésze vidékről fokozatosan a nagyvárosi környezet felé orientálódott, a beagle akkori társadalomban betöltött szerepe is lassanként megváltozott. Az 1950-es években hivatalosan is az Egyesült Államok legkedveltebb kutyájává vált, de napjainkban is igen előkelő helyet foglal el népszerűségi listán. A beagle manapság élénk, engedelmes és játékos természetéből adódóan a köztudatban már leginkább ideális családi kedvencként, mintsem a sikeres vadász múltjáról ismert. Globalizált világunknak, és Hollywood hatalmas befolyásának köszönhetően ez a kedves kutyafajta rengeteg ingyenes reklámot kapott számtalan rajzfilm, film, és sorozatszerep során (pl. John Wick, Shiloh, Snoopy).

Daisy kutyusnak a valóságban sokkal boldogabban alakult az élete, mint a John Wick című filmben, ugyanis a beagle kölyök kutyát a egy háromgyerekes család fogadta be a forgatást követően.

Így néz ki most

A kölyök beagle helyes nevelése és etetése

A nőstény beagle egy általában 60 és 65 nap közt terjedő vemhességi időszakot követően jellemzően 5-7 kölyöknek ad életet, de megeshet, hogy egyszerre akár 10 beagle kölyök is érkezik. Élete első időszakában a kölyök beagle még teljes mértékben édesanyja gondoskodására szorul. Ekkoriban a picik még vakok, hallásuk és szaglásuk pedig fejletlen, nem rendelkeznek a fajtára jellemző kiváló szaglóképességgel. Újszülöttként életbenmaradásuk még egészében édesanyjuk testének melegén és tápláló anyatején múlik. A beagle kölykök ebben az időszakban még nagyon óvatos bánásmódot igényelnek.

Nagyon fontos tehát, hogy a születésüket követő első hónapban elegendő teret adjunk az anyának és kölykeinek, ne kezdjük el őket babusgatni. A beagle, mint a kopók általában remek szaglással rendelkezik, így az anya azonnal felismerné kölykein az idegen szagot. Ezért is ne menjünk túl közel és semmiképp se vegyük kézbe a piciket. 

Beagle kölykök szopnak

Életük harmadik és negyedik hete során lehetünk tanúi az első jelentős változásoknak a kölyök beagle fejlődésében. A picik szeme ekkora már kinyílik, hallásuk kifejlődik, játékossá válnak. Ekkor mozdulnak el először, ugyan még csak rövid időre, édesanyjuk mellől. Amikor a beagle kölykök elérik az egy hónapos kort, már elkezdhetünk lassan nyitni feléjük.

Fontos tudni, hogy egy beagle kutya felnőttkori személyiségben, viselkedésében meghatározóan fontos, hogy mit tapasztal fiatal kölyökként, miképp neveljük, szocializáljuk őt. Így tehát egy hónapos korukat követően a tenyésztő felelősége, hogy elkezdje a folyamatot, majd a kicsit később két hónapos, 8 hetes korától pedig az új gazdira hárul ugyanezen felelőség. Ez az a kor, amikor hivatalosan új gazdihoz kerülhet egy kölyök kutya.

A kis csöppségek ekkoriban kezdenek majd hozzászokni az otthon zajaihoz, gazdájuk hangjához, illatokhoz. Ez az a kor, amikor már megsimogathatjuk és kézbe vehetjük az apróságokat. Ezzel is segítünk számukra kialakítani a bizalmat emberi családjuk felé és a többi ember felé is úgy általában. Tekintettel arra, hogy a kölykök szoptatása 6-8 hetes koruk között jellemzően végetér, a kölyök az új gazdijukhoz kerüléskor már száraztápon vannak, fontos erről az új gazdinak is gondoskodni.

Visszatérve a nevelési, szocializációs erőfeszítéseinkhez, ezek része kutyánk képzése is, amelyet érdemes ebben a korban szintén megkezdeni. Kezdjünk egyszerű parancsokkal, melyek során alkalmazzunk kézmozdulatokat, valamint a feladat teljesítésétől függően jutalmazzuk és dicsérjük is kedvencünket. Ebben a korban már rendszeresen igényelni kezdik az emberi kontaktust.

Beagle oktatása

Érzékeny fajta, ezért ne szidjuk le, inkább pozitív visszacsatolással próbáljunk rá hatni, valamint figyelemeltereléssel, ha olyan dolgot csinál, ami nem helyes.

A kölyök beagle gyorsan tanul, így néhány hét elteltével már rögzülnek a megtanított dolgok. Ezzel párhuzamons a beagle három hónapos korára kialakul a teljes bizalom gazdája iránt. És ekkor már elkezdhetjük az összetettebb képzést. Ez az időszak, amikor már sikeresen szobatisztaságra szoktathatjuk kedvencünket, illetve saját kutyaházat is biztosíthatunk számára. A kutyaház kiskutyánk számára minden esetben egy biztonságos zugot és saját teret kell jelentsen. Nem szabad, hogy kedvencünk úgy érezze, büntetésként küldjük őt oda. Remek pihenőhely lehet számára, illetve búvóhely is, amennyiben például túl sok számára idegent fogadunk otthonunkban egy ünnepi összejövetel vagy egy hangosabb parti során.

Beagle kutyaház

A szobatisztaságra való szoktatás fontos része a beagle képzésének, kiváltképp, ha a lakásban szeretnénk tartani kedvencünket. Kezdetben még a lakás területén némi újságpapír vagy kutyapelenka segítségével kezdjük a szobatisztaságra való szoktatást, aminek két fontos alapelve kell legyen: a rutin és a következetesség. Ehhez kapcsolódóan az etetést mindig egy meghatározott órában, illetve a lakás egy adott részében végezzük. Egy ekkora kölyök beagle már szintén magától is tudja, hol találja etető- és itatótálját a lakásban. Ne etessük a beagle-et a kutyaházban. A kutyaház szerepe, hogy tiszta és nyugodt saját teret biztosítson számára, ahol pihenhet és aludhat. Fontos, hogy kedvencünk, mielőtt pihenni térne a kutyaházba, és elsőként, miután elhagyja azt, elvégezze a dolgát.

Amennyiben a beagle idejekorán megszokja ezeket az alapvető szabályokat, akkor nem alakulnak majd ki nála káros szokások, amik többek közt az otthonunk berendezésének megrongálásához vezethetnek. Mivel a kicsik igen kíváncsiak, javasolt kiskutyabiztossá tenni otthununk minden olyan szegletét, ahová szabad bejárása van az apróságoknak. Ha lehetséges, ne hagyjuk felügyelet nélkül kiskutyánkat.

A serdülőkor eljöttével azonban a beagle étkezése enyhe módosításra szorul. A hat hónapos életkor elérésével elkezdheted átszoktatni kiskutyád a kölyök kutyatápról a növendék, avagy junior kutyák számára készült eledelre. Ezt követően kutyánk kb. 1 éves korában a junior tápról a felnőtt tápra.

Beagle etetése

Minden tápváltásnak fokozatosnak kell lennie. Ideális megoldásnak számít, ha kezdetben kombináljuk a kölyök és junior, később pedig a junior, illetve a felnőtt kutyatápot. Ilyenkor csökkentsük fokozatosan a korábbi kutyatáp mennyiségét kedvencünk étrendjében, ezzel párhuzamosan pedig növeljük az új táp arányát. Így álljunk át egyik tápról a másikra.

Nem árt tudnod, hogy a kölyök, illetve junior kutyáknak szánt száraztápok kalóriatartalma magas, így felnőtt kutyák esetén elhízáshoz is vezethet. Ettől függetlenül a szukát lehet etetni a kölyöktáppal, hiszen ő fokozott erőfeszítésnek van kitéve ebben az időszakban.

Lehetőség szerint mindig válassz közepes testméretű kutyák számára készült eledelt, illetve mindig tartsd be az adagolási útmutatókat.

12 hónapos korában a beagle már felnőttnek számít, legkésőbb 18 hónapos korára pedig már eléri végleges méretét. Ebben a korban napi 1.5 km sétával, cardio tréninggel, és rendszeres, mind emberek, mind pedig más kutyák társaságában töltött programokkal már eleget tehetünk kedvencünk alapvető szükségleteinek.

Szelíd, gyerekbarát kutya nagy mozgásigénnyel, szökési hajlammal

A beagle egy intelligens, jó idegzetű kutya, amelyet a gyerekekkel szembeni végtelen türelem jellemez, igazán szelíd velük. Mindazonáltal élénk és játékos is, így biztos lehetsz benne, hogy a gyerekekkel jól ellesz.

Egy kislány és egy beagle játszik a kertben

Mivel anno vadászkutyaként falkában élt így társaságkedvelő, nem viseli jól, ha sokáig egyedül hagyjuk, ebben az esetben szeparációs szorongás alakulhat ki benne. Így ha rendszeresen és sokáig magára hagyjuk a lakásban, akkor készüljünk fel rá, hogy annak a berendezés vagy egyéb tárgyak, például cipők, papucsok fogják a kárát látni. No meg ilyen esetekben a hangját is kiengedi, számíthatunk rá, hogy ugatással fog hangot adni nemtetszésének. Mi pedig ne lepődjünk meg azon, ha egy kopó ugatással próbál jelezni számunkra, még ha csak azt is, hogy egyedül érzi magát.

Tekintve, hogy kopó vadászkutyaként önállóan kellett nyomot követnie, kialakult benne az önálló döntéshozatal képessége, ami akár makacsságot is eredményezhet bizonyos esetekben, például ha logikátlannak, következetlennek tűnünk a számára.

Kopó vadászkutyaként mozgásigénye nagy, így fontos, hogy rendszeresen sétáltassuk, különösen, ha lakásban tartjuk. Köszönhetően intelligenciájának, illetve nagy mozgásigényének kiváló agility kutya.

Pár sétál beagle kutyájukkal

Sétáltatáskor készüljünk fel rá, hogy ha valamilyen kisemlőst szimatol meg, netán nyulat, akkor a vadászösztöne rögtön bekapcsol és egyből nekiiramodna felkutatni a szag forrását. De más sagok is különösen felkelthetik az érdeklődését, akár csak egy utcán hagyott piszkos zsepi. Ilyenkor kikapcsol számára a külvilág és csak ezen tevékenységre tud koncentrálni. Ezért is nagyon fontos, hogy inkább pórázon sétáltassuk, valamint kölyökkorában megtanítsuk neki a behívó parancsot, amivel ilyenkor meggátolhatjuk, hogy elcsatangoljon. Ugyanígy, otthonról, kertből is hajlamos a szökésre, ezért figyeljünk oda arra, hogy erre ne legyen meg a lehetősége, különben könnyen baleset érheti.

Nagyon fontos, hogy ne etessük túl, mert a beagle kifejezetten hajlamos az elhízásra, különösen mozgásszegény életvitel esetén.

Hogyan állapíthatod meg, hogy elhízott-e a beagle?

A beagle kutyafajta esetén gyakran felmerülő probléma elhízásra való hajlamuk. A helyes megoldás ennek megelőzésére, hogy felnőtt korban alacsony kalóriatartalmú étrenden tartjuk kedvencünket. A megfelelő étkezési terv kialakításában választott állatorvosunk is szívesen segít majd. Tökéletes formában tartani a beagle-et valamivel nagyobb kihívás, mint azt bárki első ránézésre gondolná.

Kövér beagle

De miből tudod, hogy kutyád már elhízott? Összegyűjtötünk néhány egyszerű, ám hasznos tippet, ami a gazdik segítségére lehet:

  • Szemléld meg kiskutyád felülnézetből. Ha úgy látod, hogy a bordáktól haladva testének területe szűkül mielőtt eléri a csípőt, akkor a beagle súlya az egészséges határokon belül mozog.
  • Tapintsd ki azt a pontot, ahol a beagle farka kapcsolódik a gerincéhez. Amennyiben könnyen megtalálod azt, kedvenced jó eséllyel nincs nincs elhízva.       
  • Tapogasd meg a bordákat. Ha könnyedén ki tudod tapintani mindet, nem fedi őket zsírréteg, a beagle súlya megfelelő.

Az elhízás manapság nem csak az emberek közt népbetegség, sajnos négylábú kedvenceink, főleg a kutyák és cicák is gyakran szenvedhetnek ettől a problémától. A túlsúly nem csak korlátozza a beagle-et, hogy megfelelő mértékben aktív tudjon maradni, de életminőségét is súlyosan rontja. Emelett többek közt olyan egészségügyi komplikációkhoz is vezethet, mint a gyulladásos reakciók, vagy akár egyes szervek károsodása. Amennyiben szakértő által szeretnél megbizonyosodni afelől, hogy kedvenced súlya az ajánlott tartományon belül mozog, választott állatorvosod szívesen segítségedre lesz.

Egy jó módszer lehet az elhízott beagle megmozgatására, ha elviszed egy úszós foglalkozásra. Ez a módszer segít megóvni ízületeit, miközben a fogyáshoz szükséges kalóriát elégeti kedvencünk.

Beagle úszik a medencében

A beagle egészsége

A beagle várható élethossza kutyák esetében átlagosnak tekinthető, jellemzően 12-15 év közé tehető.

Kutyánk egészsége sajnos korral egyenes arányban gyengül, ami következtében kedvencünk fogékonnyá válhat bizonyos betegségekre. Ezen betegségek nagy része, mint például a csípő diszplázia, az ízületi gyulladás, az immunbetegségek, valamint a rák a legtöbb kutyát érinti. Vannak azonban bizonyos egészségügyi problémák, amelyek a beagle esetében sokkal gyakoribbak, vagy kizárólag erre a kutyafajtára jellemzőek. Nézzük is akkor meg a tipikus beagle betegségeket.

Beagle fülgyulladás: Tekintettel arra, hogy a beagle-nek hosszú, lelogó fülei vannak, amelyek, ha nem figyelünk oda rájuk és nem tisztítjuk azokat megfelelően, akkor könnyen begyulladhatnak. Kutyánk fülének tisztításához minden szükséges terméket megtalálhatsz az Okosgazdi webáruház kínáaltában is.

Beagle fülének ellenőrzése

Beagle pain syndrome: Ezen autoimmun betegség az állatorvosi körökben szteroidreszponzív meningitis-arteritis néven is ismert. Első felfedezésére az 1980-as években került sor, amikor is kutatók beagle kutyák egy csoportját tanulmányozták. A betegség neve, azaz a beagle pain syndrome is innen ered; elnevezése ellenére azonban előfordulhat más kutyafajtáknál is. A beagle esetén először négy és tíz hónapos kor között jelenik meg, ám dokumentálták már első előfordulását idősebb kutyáknál is. Legjellemzőbb tünetei a gyengeség, láz, remegés, étvágycsökkenés, fájdalom és merevség a nyak területén. Néhány esetben a betegség vaksághoz is vezethet. Az érzékelt fájdalom többnyire eltérő mértékben érinti a legtöbb beagle-et. Az állatorvos kutatóknak sajnos még máig sem sikerült felfedezni ezen betegség kiváltó okát. Napjainkig azonban annyit már sikerült megállapítani, hogy ez az állapot egy súlyos immunreakció, amely a beagle érrendszerében vezet komoly gyulladáshoz. Szerencsére kortikoszteroidok segítségével már gyógyítható. Diagnózist és a kezelést csakis szakértő állatorvos végezhet.

Beagle epilepszia: Az epilepszia relatív gyakran kerül kerül diagnózisra ennél a kutyafajtánál. Ez a betegség kortól függetlenül megjelenhet kedvencünknél, a leggyakrabban azonban egy és három éves kor között jelenik meg. Annak ellenére, hogy milyen súlyos állapottal állunk szemben, az epilepszia gyógyszerek segítségével már részben kezelhető; az epizódok száma radikálisan csökkenthető, szerencsés esetben teljesen meg is szüntethetőek. Amennyiben kiskutyánk megfelelő állatorvosi kezelésben részesül, az epilepszia jó eséllyel nem vezet sem az életminőség, sem pedig a várható élettartam csökkenéséhez. 

Beagle szőrhullás: Ez a kutyafajta sokkal hajlamosabb társainál az allergikus bőrgyulladásra, ami jelentős szőrvesztést is eredményezhet. A betegséget többféle ok is előidézheti, melyeket javasolt egyesével kizárni. Az elsőszámú gyanúsítottak közt többnyire a sampon, a szőnyegtisztító, valamint az otthonunkban használt általános tisztítószerek szerepelnek. 

  • Amennyiben utóbbiak a felelősek a kellemetlenségért, tehát valamilyen vegyszer áll a háttérben, akkor keressünk olyan helyettesítő terméket, amely kutyabarát. Egyaránt léteznek olyan szőnyegtisztítók, valamint általános tisztítószerek is, amelyek nem váltanak ki allergiás tüneteket kedvencünknél.
  • Ha a sampon a bűnős, akkor a tünetek megszüntetése érdekében keressünk antiallergén, viszketéscsökkentő sampont, amely megfelelő lesz kedvencünk fürdetéséhez.
  • Előbbieken felül a szőrhullás további oka lehet a dermatomyositis nevű állapot, amely az UV sugarakra való negatív reakcióként jellemezhető. Ez többnyire a bunda ritkulásával, sebekkel, varasodással, a bőr kivörösödésével és irritációjával jelentkezik. Az állatorvos biopszia során erősíti meg a betegség jelenlétét. Kezelésként kezdetben prednizon, majd E-vitamin adagolása javasolt. Kedvencünk, ha a lakásban tartjuk és a közvetlen napsugárzástól védjük, sikeresen felépülhet ebből a betegségből.
  • A beagle esetében a szőrhullás leheteséges idiopátiás eredete sajnos sokkal nagyobb aggodalomra adhat okot. Ez az állapot sokszor bármi látszólagos kiváltóok nélkül megjelenik majd eltűnik, máskor azonban krónikussá válhat és tartósan megnehezítheti kedvencünk mindennapjait. Néhány esetben az ok pusztán hormonális, ami könnyen kezelhető a pajzsmirigy paramétereinek helyreállításával, valamint kedvencünk ivartalanításával. Regeneráló samponok, omega olajok, valamint melatonin segítségével javíthatjuk kiskutyánk bundájának egészségét.

Beagle bőrprobléma

A beagle Magyarországon

A tricolor beagle nagy népszerűségnek örvend hazánkban. Nem tudhatni, hogy sikere az ismert rajzfilm figurával Snoopy-val kezdődött-e, az azonban bizonyos, hogy minden évvel egyre többen és többen válnak rajongóivá ennek a kedves kutyafajtának. Magyarországon több sikeres tenyésztő is foglalkozik beagle kiskutyákkal. Számos magyar nagyvárosban található beagle kennel hazánkban, így többek között Budapesten, Pécset, Győrött és Székesfehérváron is. A magyar tenyésztők beagle kutyái több nemzetközi versenyen és kiállításon is szerepeltek már díjnyertesként az évek során.

Snoopy beagle

Mielőtt otthonodba fogadnál egy apró kis beagle-et, érdemes minél alaposabban elbeszélgetned a tenyésztővel, aki biztosan sok hasznos tanáccsal ellát majd a beagle nevelését, etetését, és egészségét illetően. Ami az iratokat illeti, egy szakértő tenyésztő nem csak kiskutyád törzskönyvét biztosítja rendelkezésedre, de annak minden orvosi dokumentumát is. A legtöbb kennel együtt dolgozik egy általuk választott állatorvossal, akivel mi szintén értekezhetünk kiskutyánk befogadása előtt, de nyugodtan fordulhatunk akár bármely más számunkra szimpatikus állatorvoshoz is.

A beagle hatalmas sikerének köszönhetően Magyarországon is sok offline és online beagle klub-ot is találunk, ahová ezen kutyafajta lelkes gazdijai csatlakozhatnak. Ide tartozik, a teljesség igénye nélkül, minden lentebb felsorolt beagle kennel club: MEOE Kopó Klub, Szegedi Beagle Club, Mecseki Beagle Klub, Sárvár Beagle and Dog Club, Pelso Beagle Club Keszthely, Tata Beagle Club, Balaton Beagle Club

A beagle klubokhoz nem csak kedvencünk nevelését, etetését vagy egészségét illetően fordulhatunk, de akár olyan kérdésekben is segítséget kaphatunk, mint, hogy milyen ruhát, zoknit vagy épp nyakörvet a legérdemesebb választani kedvencünk számára. Az országban uralkodó lelkes rajongásról ezen kutyafajta iránt tanúskodik egy kiválló, non-profit szervezet is, név szerint a Beagle Rescue Hungary. Ezen egyesület hivatásként foglalkozik beagle kutyák mentésével, hogy azok sikeresen új otthonra találhassanak. Közösségi oldalaikon keresztül könnyen felveheted velük a kapcsolatot és akár tőlük is örökbe fogadhatod leendő kedvenced.

Reméljük, hogy ezzel az útmutatóval talán Benned is felébresztettük a beagle-szerelem szikráját, és hamarosan ismét egy apró kedves tricolor talál majd szerető otthonra.

Beagle kölyök kutya


Hozzászólások 

Oszd meg a véleményed!

Utoljára módosítva: 2024.02.13